3. prédikáció

Az első és a második fejezet tanulmányozása során megtudtuk, hogy Isten nélkül az ismeret bolondság és erkölcstelenség, és hogy a magas szintű hitvallás, vagy ahogyan Pál apostol nevezi, a test körülmetélése, nem használ semmit, ha nincs jelen, amire az adott jel mutatni hivatott: az Isten megigazítására hit által és a szív körülmetélésére.

A Róma 3:1-4 verseiről: „Mi tekintetben különb hát a zsidó? [...] Isten reájuk bízta az ő beszédeit.” Ábrahám a pogányságból lett kihívva, hitből hitbe, és leszármazottait atyjuk miatt szerették. Isten rájuk bízta igazságát. Nem értették meg, mi az előnye annak, hogy zsidók, és magabiztosan támaszkodtak a magas hitvallásukra, azt gondolva, hogy Isten többnek kell, hogy tekintse őket más embereknél. Isten világosságot adott nekik, hogy elvigyék másoknak. De büszkeséggel eltelve nem végezték el a rájuk bízott munkát, és Isten nemzedékről nemzedékre elviselte őket.

A babiloni fogság alatt Isten kinyilatkoztatta Dánielnek, hogy az Úr várni fog még 490 évig, hogy az Ő népe elvigye a világosságot a világnak. Az evangélium pogányoknak való hirdetése volt az a munka, amelynek elvégzésén Isten évszázadokon át dolgozott a zsidókkal, de ők elutasították. Isten azonban törődött a pogányokkal, és „nem hagyta magát bizonyság nélkül”. Nem látjuk-e magunk között azt a hajlamot, hogy dicsekedjünk a rendelkezésünkre álló világossággal, és úgy érezzük, hogy az Úrnak különleges módon kell ránk, mint népre tekintenie? De Ő csak azért adta nekünk világosságát, hogy továbbvigyük másoknak. Ha dicsekszünk a világossággal, de nem visszük el másokhoz, akkor Isten sokáig elvisel bennünket, de végül valaki más veszi át a helyünket, és elvégzi a munkát.

Isten megesküdött Ábrahámnak, és az Ő ígéretei beteljesednek, még akkor is, ha az emberek nem hisznek. (3. és 4. vers) Ha senki sem találtatik, aki Ábrahám hitével rendelkezne, Isten talán köveket támaszt, hogy gyermekeivé tegye őket. Maga Isten van perben a világegyetem előtt. Sátán és a gonosz emberek mindig igazságtalansággal és önkényességgel vádolták Őt, de az ítéletkor az egész világegyetem fogja azt mondani: „mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid”.

A 9-18 versekről: Mindenki bűnben van. Az üdvösségnek nincs két útja. „A békesség útját nem ismerik.” Itt a lényeg, ami megmutatja a különbséget az igazi zsidó és a pogány között. A hit gyermekei mindig rendelkezni fognak a békességgel – azzal a békességgel, amellyel Krisztus rendelkezett.

A 19. versről: A „törvény alatt” kifejezés egy hibás fordítás. Azt jelenti, hogy a „törvényben lenni” vagy annak joghatóságában. A törvény által mindenki vétkessé vált. A törvény fényében senkinek sincs semmilyen előnye a másik emberrel szemben.

A 20. versről: Egyesek aggódnak, amiért az ilyen szövegek hangsúlyozva vannak, mintha ezek a versek hiteltelenítenék a törvényt. De rábízhatjuk Istenre, aki a szöveget írta, hogy gondoskodjon Saját törvényének becsületéről. A törvény nem igazíthatja meg a bűnöst a törvény örök becsülete érdekében. A törvény megköveteli az emberben a Krisztus életében megnyilvánuló tökéletes igazságot. Soha senki nem élt úgy, ahogyan Krisztus élt – mindenki vétkes. A törvény tökéletes és magasztos volta arra készteti a bűnösöket, hogy felkiáltsanak: „Mit cselekedjünk tehát?”

Néha hallunk olyan hangokat, hogyha Krisztus eltörölné csak a múlt feljegyzéseit, utána az ember boldogulna egyedül is. Ez volt a probléma a zsidókkal. (Róm 10:2-3) Nincs ember a földön, aki saját ereje által olyan tiszta és önzéstől mentes tetteket tudna cselekedni, mint Krisztus. „Ami pedig hitből nincs, bűn az”. (Róm 14:23) A hit nélkül elmondott prédikáció bűn, amely bűnbánatot igényel. Végeztünk már mindannyian sok olyan missziómunkát, amit meg kell bánnunk.

Mint ember, soha nem volt eredményesebb igehirdető Pál apostolnál. Ha valakinek - Krisztus kivételével - voltak jó cselekedetei, akkor az Pál apostol volt. Mégis mindent szemétnek tartott, hogy megnyerje Krisztust. (Lásd Fil 3:4-8) A zsoltáríró azt mondta, hogy Isten semmi jót nem tart vissza azoktól, akik az igazságban járnak. Ha Pál apostol természetében lett volna valami jó Krisztussal való találkozása előtt, akkor minden bizonnyal magával vihette volna azokat a dolgokat, de ő szemétnek tartotta.

A 21. versről: A törvény az ítéletkor tanúskodni fog arról az igazságról, amelyet a bűnös törvény nélkül kap, igazolva annak tökéletességét. Ez csak akkor lehetséges, ha ahelyett, hogy magunkból szereznénk igazságot - ahol nincs igazság -, közvetlenül a forráshoz folyamodunk.

A 22. versről: Minden ember egy szinten van. Hálásak vagyunk, hogy Isten vágyakozik megváltani bennünket, mint ahogy másokat is. A megváltási terv a felajánlás és az elfogadás terve; Isten részéről a felajánlás, ember részéről az elfogadás. A szív büszkesége elutasítja ezt az Istentől való függést, de mi nyomorultak, nyavalyások, szegények és vakok vagyunk. Az egyetlen dolgot, amit tennünk kell, hogy fehér ruhát veszünk. Ez ingyen, pénz nélkül van felajánlva.

A próféta örvendezett az Úrban, mert Isten felöltöztette őt az üdvösség ruhájába, és az igazság palástjával takarta be őt. Nem egyedül kell felöltenünk a ruhát. Hagyjuk, hogy Isten tegye meg. Amikor Isten öltöztet, nem egyszerűen egy külső ruhát ad, hanem közvetlenül az emberbe belehelyezi igazságát, hogy az ember teljesen igaz legyen.

Néha az emberek azt mondják, hogy előbb fel kellene öltenünk egy meglehetősen szalonképes ruhát, mielőtt fehér ruhát kérnénk. De éppen a koldus rászorultsága és tehetetlensége az, ami a kegyelemre ajánlja őt.

„Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.” Minden ember ugyanazon a szinten van, az irgalom felajánlása pedig mindenkihez szól és mindenkié, aki jön és fizetés nélkül, ingyen iszik az élet vizéből. „Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által.” (24. vers)

General Conference Daily Bulletin, 1891. március 10.